Közösség
| Kiszombor |
|
|
|
|
Kiszombor a Szegedtől keletre vezető, a Maros vonalát nagyjából követő országút mellett, Szegedtől 25 kilométerre, Makótól mintegy 5 kilométerre, a Maros folyó hídja előtt fekszik. Az új határátkelőhely végre megnyitotta azt az utat, amelyet még 1920-ban teljesen elzárt a trianoni békeszerződés. Eddig Kiszomborról csak két irányba lehetett elindulni, Szeged és Makó felé. Pedig még nem is olyan régen, az I. világháború végéig a községből még négy irányban indulhatott el az itt lakó, s mindenütt barátot, családtagot talált. A határ miatt a korábbi Csanádra, ill. Óbébára vezető utat az itt élő emberek évtizedeken át aztán már csak a földekre való kijutásra használhatták. 80 év után, a romániai Csanád felé vezető határátkelő megnyitásával az eddigi kettő helyett ma már három irányban indulhat el a zombori ember, s remény van arra, hogy a kapcsolat az elkövetkező években Óbéba irányába is helyreáll. Az európai uniós tagság, s ennek révén a határok lebomlása nagy lehetőséget jelent a község számára, hiszen helyreállhatnak azok a térszerkezeti kapcsolatok, melyek a község életét évszázadokon keresztül meghatározták. Zombor fejlődésének záloga mindig is geostratégiai helyzete volt, az, hogy a tágabb térség szempontjából is fontos utak kereszteződésében feküdt. Ma, a határátkelő megnyitásával szerepe ismét fölértékelődhet, hiszen az eurorégió két nagyvárosa, Szeged és Temesvár között újból a község területén keresztül vezet az út, és e helyzetéből Kiszombor is kamatoztathat.
Kiszombor a szegedi nagytáj műemléki jelentőségű épületekben leggazdagabb faluja. Árpád-kori műemléke a Rotunda, mind műemléki, mind építészeti szempontból kiemelkedő jelentőségű. A település központjának jellegzetes épülete a XIX. században, romantikus stílusban épült Rónay-kastély. Faluképileg meghatározóak a nagy számban és jó állapotban fennmaradt uradalmi épületek és magtárak.A település életében meghatározó a Maros folyó - mely korábban forgalmas vízi útja volt a fa- és sószállításnak - ma határfolyó, valamint a Vályogos-tó, mely természetvédelmi területként védett vízimadarak élőhelye. A kiszombori emberek jó szívvel várják az ide betérő vendégeket. Szintén fontos szerepe van a község életében a szűkebb térségi kapcsolatrendszernek is, melyek motorja a Makó és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás. Az új típusú együttműködés számos közszolgáltatás hatékonyabb és költségtakarékosabb ellátását koordinálja, emellett összehangolja a térségi fejlesztéseket is. A társulás Makó utáni legfontosabb szereplője Kiszombor, a kistérség második legnagyobb települése. A kooperáció fontos eredménye lesz az évtized végére elkészülő szennyvízberuházás, amely teljessé teszi a község kommunális hálózatát. Szintén az elkövetkező évek fontos feladata lesz a község adottságainak kiaknázása, így az Európa-hírű hatkaréjos Árpád-kori rotundára alapozott turizmusfejlesztés, a tágabb térségben is egyedülálló, XIX. század közepi klasszicista településbelső rekonstrukciója, a Rónay család kastélyának és kúriáinak helyreállítása és megfelelő funkciókkal való hasznosítása. E törekvés egyik legszebb példája a Rónay Aladár-féle Gólyafészek kúria korhű felújítása, és színvonalas vendéglátóhelyként történő megnyitása 2006-ban. |
Utolsó hozzászólások
- Köszönjük a dicsérő szavakat. Különösen pedig a ti...
- Gratulálok! Mindenek előtt Brachna János úrnak és ...
- Jó lenne látni a nagyobb tv-kben is!Nagyon nagy él...
- Minden kezdet nehéz. :) Várjuk a hozzászólásokat m...






