A hangulatos, ma is sajátos faluképet mutató 3443 lakosú település Makótól 10 km-re, a Maros jobb partján fekszik.

A falut egykor a csanádi monostor apátja birtokolta, neve innen eredeztethető. Apátfalva gazdag lelőhelye a népköltészet, a népi építészet és a népművészet színes világának. A Művelődési Házban kapott helyet a Díszítőművészeti Szakkör, az Apátfalvi Pávakör és Citerazenekar, a Gyermek Citerazenekar, az Apátfalvi 110 fős Néptáncegyüttes és a Gyermek Néptánccsoport. A falu életéről állandó fotókiállítás is megtekinthető itt, az Erdei Iskolában pedig helytörténeti kiállítás várja az érdeklődőket. Apátfalva – neve szerint – valamely monostor apátjának birtokát képezte. A köznép a mai napig Pátfalvának hívja, első előfordulása a Pothfalua névalak.
Apátfalva keletkezését a csanádi révnek köszönhette, hiszen a település a Maros partján, a csanádi várhoz vezető utak találkozásánál született meg. Az első okleveles adat a XIV. századból maradt fenn, a község neve 1334-ben a pápai tizedlajstromban fordul elő, ekkor már közepes nagyságú Csanád megyei településnek számított.

A Maros - völgye a középkorban sűrűn lakott, az Alföldnél jobban beépült, civilizált terület volt. A gazdagon benépesült táj arculatát a török pusztítások sorozata semmisítette meg. A falut és a Maros mentén húzódó tölgyerdőt felégették, a szántók parlagon maradtak. A kegyetlen pusztítások nyomán ember nélkülivé vált a táj.
A település neve a Dózsa-féle parasztháború kapcsán került be az ország történetébe. Az Apátfalva melletti síkon országos jelentőségű összecsapásra került sor, a Dózsa-sereg egyik előretolt egysége 1514. május 27-én itt szenvedett vereséget a főúri csapatoktól. Egy nappal ezután a paraszti seregek győzelmet arattak Nagylak mellett. Megtorlásul Dózsa az egyik vezérét, Csáky Miklós csanádi püspököt az apátfalvi révnél karóba húzták. Ezek az események a parasztháború fordulópontját jelentették, végső szakítást az urak és a keresztesek között. 1750-ben vette kezdetét a falu újratelepítése, templomát 1754-ben kezdték el építeni. Az 1831. évi kolerajárvány - amely 137 áldozatot követelt – idején a helytartótanács utasítására Csanád megye határait le kellett zárni. A kolera megszűnésekor Szent Anna tiszteletére örök ünnepet fogadtak, melyet minden évben megtartanak.
 
Apátfalva sajátos néprajzi szigetet alkot, lakói mai napig tájszólással beszélnek. Hagyomány és a szokáskincsük lényegesen különbözik az alföldi emberétől, etnikailag meghatározott eleme a palócság, de keveredtek közéjük jászok is. Népi kultúrája nem rekedt meg a betelepülés szintjén, bár a technika és a civilizáció változása jelentősen rányomta bélyegét.
Építészetében, bútorművességén, népi kerámiáiban a makói és a hódmezővásárhelyi mesterek hatása mutatható ki. A néphagyomány őrzése mellett a falu népét a mélységes vallásosság jellemezte. Katolikus hitük nem formalitásokban, hanem zsigereken átható, mindennapi életükön átsugárzó hitben mutatható ki.
Az apátfalviak öntudatosak, virtuskodásra hajlamosak és szalmalángszerűen lobbanékonyak. Régen a nagy falusi rendezvények ritkán múltak el bicskázás nélkül. Igaz történet, hogy a 1920-ban a rekviráló román katonákat vasvillával verték ki a községből, ezért kapta a falu a „vitéz Apátfalva” elnevezést. A pátfalvi nők híresek voltak szépségükről, azt tartották róluk, hogy beszédesek, táncot-mulatozást kedvelők és cifrálkodóak.