Közösség
|
Évről évre kicsit más, kicsit több az először az Idősek Évében – a város szépkorúinak kérésére megrendezett – Operettfesztivállal kezdődő Makói Nyár rendezvénysorozata. Az igényesen megrendezett, élőzenés, profi díszlettel és tánckarral kibővített előadások nemcsak a város időseit vonzzák, egyre több fiatalt is látni a nézőtéren – a Makói Nyár olyan városi rendezvény lett, amelyre érdemes szabadságot kivenni, sőt vendégeket is lehet Makóra hívni.
Az előző világbajnokságot már követhették a makóiak nagy kivetítőn a szabadtéri színpadnál – ebben az évben, az ott lakók kérésére a városi sportcsarnokban nézhetőek a meccsek a nyolcaddöntőktől kezdve, június 26-ától. Természetesen tippelni is lehet az eredményre, nyereményekért. Amikor nem lesz meccs, a Tér-Film-Zene fesztivál keretében filmeket, musicalt és kabarét vetítenek ingyen. A makói nyár hagyományos programja még a Makói Muzsika, amely augusztus 7-én az Esszencia című táncműsorral, az Experidance előadásával nyit, majd augusztus 14-én a Grácia Hegedűtrió, a Mona Lisa együttes és a Fourtissimo zenekar ad közös koncertet, augusztus 21-én pedig a pécsi kulturális főváros projektre készült Queen-est makói bemutatója lesz, sztárelőadókkal. A beharangozó sajtótájékoztatón június 16-án dr. Buzás Péter polgármester és Bálint Márta igazgatónő arról beszélt, továbbra is cél, hogy a város olyan nívós programokat szervezzen a nyárra, amelyekre vendégeket is lehet hívni. Az Operettfesztiválra és a Makói Muzsikára váltható jegyek ára 200 és 650, illetve 300 és 750 forint között mozog, a helytől függően. A belépő szimbolikus ára azt a felelősséget emeli ki, hogy aki jegyet vált, az el is jön a programra. Emellett különböző pályázatokhoz a kötelezően előírt önerőt is ezzel az összeggel lehet előteremteni. A leendő fürdővárosi profilhoz tökéletesen kapcsolódik egy-egy ilyen rendezvény, amely tartalmas programot nyújt majd a Makovecz-fürdő leendő látogatóinak. Bálint Márta kiemelte, a programok minden évben azt nyújtják a közönségnek, amit megígérnek: egy könnyed, nyáresti szórakozást, kikapcsolódást a mindennapokból. |
Utolsó hozzászólások
- Köszönjük a dicsérő szavakat. Különösen pedig a ti...
- Gratulálok! Mindenek előtt Brachna János úrnak és ...
- Jó lenne látni a nagyobb tv-kben is!Nagyon nagy él...
- Minden kezdet nehéz. :) Várjuk a hozzászólásokat m...




E hét szombatján A víg özvegy című Lehár-művel kezdődik az operettfesztivál. Ebben az évben az előadások mind hétvégén lesznek, hogy ezzel is kedvezzen a rendező Makói Kulturális–Közművelődési Nonprofit Kft. a nem Makóról érkező vendégeknek. A következő hétvégén a Nebáncsvirágot, végül július 3-án a Marica grófnőt láthatja a Hagymaház mögötti szabadtéri színpadon a közönség.
